Tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos: augusztusban rendben lesznek a könyvek

Augusztus 25-ig minden iskola megkapja a szükséges tankönyveket – közölte Hegedüs István, tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos. Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a nyomdákban a múlt héten megkezdődött a gyártás. A debreceni nyomda a szekszárdi, a gyulai és a lajosmizsei nyomdával közösen, konzorciumban nyerte el — közbeszerzésben — a tankönyvgyártás lehetőségét. A munkában alvállalkozók — a gyomai és dabasi nyomda — is részt vesznek. Az idén 12,3 millió tankönyvet rendeltek az iskolák, és az átlagos tankönyvár ezer forint alá csökkent. Szeptembertől 800 ezer diák kap ingyenesen tankönyvet, egyrészt alanyi jogon az első-harmadik osztályos tanulók, illetve normatív támogatásként negyedik osztálytól a diákok fele részesül ebben a kedvezményben.

Hírforrás:
Somogy TV