A leszakadókat is visszacsábítnák a székelyudvarhelyi iskolai könyvtárakban

Nem panaszkodnak a forgalomra az iskolai tékákban, naponta akár száz diák is megfordul, és külön dicséretes, hogy nem csak a tanórákra vagy a házi feladatok megoldásához szükséges olvasmányokat viszik haza. Tematikus napokkal, kiállításokkal és versenyekkel vonzóvá lehet tenni a tanulók számára az olvasást — véli Dunkler Réka, a Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtárosa, hozzátéve, hogy náluk a folyamat könyvragasztó akcióval kezdődött, melynek során a diákok aktívan részt vettek a könyvtárállomány köteteinek javításában. Természetesen az is célja volt a kezdeményezésnek, hogy a tanulók belelapozzanak új, addig ismeretlen kötetekbe és kedvet kapjanak az olvasáshoz.
Bár több mint 18 ezer könyv áll a diákok és pedagógusok rendelkezésére a Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtárban, ezek közül sok elfekvő. A könyvtáros a Rukkola elnevezésű internetes közösségi könyvcserélde segítségével bővítette és újította az állományt, ugyanis a honlap segítségével szinte ingyenesen lehet újakra cserélni a könyveket. Továbbá tavaly 367 új könyvet vásárolt az iskola saját költségvetésből, emellett pályázatokból is sikerült kiegészíteni a választékot, az elmúlt évben például mintegy 400 ezer forint értékű összegből egyebek közt kortárs magyar gyermekirodalmi kiadványokkal bővülhetett az állomány.

Hírforrás:
Székelyhon