örvény van, konszenzus nincs. A kötelező iskolai olvasmányok listája azonban alig enged szabad választást a magyartanároknak.
Győri János: Noha az igényszint állandó emeléséről nem mondhatunk le, a gyerek ízlését nem osztályozhatjuk. Ne felejtsük el, hogy például Arany János, Kosztolányi Dezső vagy Weöres Sándor is milyen sok érvényeset tanult a ponyvákból, lektűrökből vagy giccsművekből. A magyartanárnak, aki megkívánja diákjaitól, hogy ismerjék meg az előző nemzedékek művészetét, valamennyire magának is meg kell ismerkednie a gyerekek olvasmányvilágával. Szükség lenne a magyarórákon is a találkozásra a játékosabb és szórakoztatóbb, vagy a nem hagyományos szöveghordozókon elérhető művekkel. Bár az új törvény nem zárja ki, hogy ezeket is alkalmazzuk, azért éppenséggel nem is bátorít ilyenféle ‘kalandozásokra’. Igaz, szakmai körökben hallani, hogy irodalomból a NAT alapján készül egy olyan kerettanterv, amely a tanítási lehetőségekben progresszívebb és innovatívabb lesz a jelenleginél.
HVG 2012/37. (regisztrációval)