Dohányzási tilalom: hol tilos rágyújtani, mekkora a büntetés?

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szerint az oktatási intézmények — általános iskolák, középiskolák, egyetemek, főiskolák és kollégiumok — bejáratának ötméteres körzetében tilos rágyújtani. Az iskolák épületében egyáltalán nem lehet kijelölni dohányzóhelyet, még a legfélreesőbb mellékszobában sem, sőt az udvaron sem lehet rágyújtani. Ha az iskola mellett még egy játszótér is van, még nehezebb a helyzet, a játszótér szélétől még legalább öt métert rá kell számolni.
Mivel a kollégiumok, az egyetemek, a főiskolák és a könyvtárak mind közintézménynek számítanak, ugyanaz a szabály érvényes rájuk, mint az általános iskolákra, gimnáziumokra és szakközépiskolákra, vagyis befellegzett a tanszéki nagy együttdohányzásoknak. Viszont az egyetemek, főiskolák udvarán ezután is rá lehet majd gyújtani.
Elektromos cigarettát sem lehet használni zárt helyen? — Mivel az e-cigrettával nem füstöt fújtok ki, hanem vízpárát, azt továbbra is lehet használni.
Az elmúlt hetekben még elnézőek voltak a kocsmák és kávézók tulajdonosai, április 1-től viszont mindenhol bekeményítenek. Az ötméteres szabály itt is érvényes: legalább ennyivel kell arrébb menni, hogy rágyújthassatok. Kiskapu persze van: ‘ha nem állnak rendelkezésre a dohányzóhely kijelölésének feltételei’, öt méteren belül is cigizhettek.
Lesz cigikommandó? — Igen; a buszmegállókban és az aluljárókban dohányzókat eddig például a közterület-felügyelők büntették meg.
A bírság összege húsz- és ötvenezer forint között mozoghat, az üzemeltető 250 ezer forintot is fizethet, a legmagasabb büntetés 1 millió és 2,5 millió forint közötti.

Hírforrás:
Eduline