Felzabálja az internet a drága folyóiratokat?

A nyereséget hozó évtizedeket követően a tudományos kiadói iparág kutyaszorítóban érezheti magát. Ráadásul a kiépített állásaik elleni támadások élére éppen olyanok álltak, akiktől erre a legkevésbé sem lehetett számítani: a könyvtárosok. Az egyetemek — Nagy-Britanniától Kaliforniáig – nem hajlandók megújítani a tudományos folyóiratok igen drága előfizetéseit, ehelyett előszeretettel kötnek megállapodásokat ‘szabad hozzáférést’ kínáló kiadókkal. Azok anyagai ugyanis ingyenesen elérhetők az interneten, az egyetlen korlátozás, hogy kötelező hivatkozni rájuk.
Paul Ayris, a University College London (UCL) könyvtári szolgáltatásainak igazgatója úgy írja le a lázadás célját, hogy annak révén “megvalósul minden kutató álma — egy desktop és az internetkapcsolat révén az egész világ tudományos irodalma karnyújtásnyi közelségbe kerül’.
Ennek az álomnak a beteljesüléséig azonban még hosszú út vezet. De az egyetemek finanszírozásának visszavágásával, valamint azáltal, hogy a brit egyetemek beszerzési költségvetésük jóval kisebb százalékát fordítják csak folyóiratokra, mint tíz évvel ezelőtt, egyre fokozódik a nyomás a változás kikényszerítésére.

Hírforrás:
Híradó