Ha szerda délelőtt, akkor mese — jól tudták ezt a Maros Művészegyüttes székhelye előtti játszótéren július minden hetének harmadik napján fél 11-kor összesereglő gyerekek. A megyei könyvtár kövesdombi fiókja szervezésében tartottak ott mesedélelőttöt, ezúttal nem felnőttek, hanem gyerekek: két kislány, az ötödikbe készülő Timi és a hetediket végzett Ibolya, illetve osztálytársa, Boti olvasott az aprónépnek. ‘Magyarországon élek, de itt születtem, minden nyáron meglátogatom nagyapát. Július elején jártam először a kövesdombi könyvtárban, nagyon megtetszett a hangulat, és amikor megtudtam, hogy lehetőség lenne itt önkénteskedni, azonnal kaptam az alkalmon’ — mondta Timi, aki Ibolyával és Botival pár hete ‘könyvtároskodik’, címkéket ragaszt, a kiadványok leltározásában segédkezik. Ő és Boti magyarul, Ibolya románul olvasott az emberi butaságról a vakációzó ovisoknak, akik aztán színes krétarajzokkal ‘mesélték tovább’ a hallottakat. ‘Nagyon szeretünk ide járni, a könyvtárban is szívesen tevékenykedünk. Sokszor már ki kell rakni minket’ — jegyezte meg Boti, aki leginkább az indiános könyveket szereti. Ibolyával közösen ő készítette a könyvtár ablakára ragasztott, önkéntességet népszerűsítő plakátot is. (Népújság, via ReMeK-e-Hírlevél)
Erdély.hu