Gassan Salameh, Libanon kultuszminisztere a minap kijelentette, hogy egy ország számára végzetes lehet, ha nem rendelkezik nemzeti könyvtárral. Éppen ezért – mint mondta – teljes igyekezetével azon lesz, hogy újra megnyissák az 1976-ban, a polgárháború kitörése után bezárt nemzeti könyvtárat. Akkor a raktárakba került könyveket a bejruti, 1921-ben megnyílt intézményből szállították el, s most elhelyezést kell biztosítani a számukra, hogy újból a kutatók és a könyvkedvelők rendelkezésére álljanak. A megfelelő épületen kívül felkészült dolgozókat és nem utolsó sorban anyagi támogatást is elő kell teremteni a minisztériumnak. Mindezt a szervezők két lépcsőben képzelik el. Először is, egy egyéves, közel 2 millió dolláros projekt keretében a toborzott szakembereket tréningek során Párizsban, Berlinben, Rómában és Montreálban megtanítanák a könyvtárosi munkára, és a sérült könyvek restaulárására. Még a munkálatok első fázisában 140 000 dokumentumot vennének fel az adatbázisba, de a cél az, hogy 2003-ra ez a szám elérje a félmilliót. Ezekre a fejlesztésekre az EU 1,1 millió dollárt ajánlott fel. A második lépcsőben – mely 2003 decemberében kezdődne, és közel 6 millió dollárosra rúgna – a könyvtár végleges helyének kialakítása történne. A nemzeti könyvtár megnyitásával ismét életbe lépne a kötelespéldány-szolgáltatás kötelezettsége is Libanonban, amelyet az utóbbi évtizedekben egyetlen kiadó sem gyakorolt.
2004-ben újranyílik a libanoni nemzeti könyvtár
Régebbi hírforrás(ok): link 2002. dec.5.