A szülők sem olvasnak

Barátaikkal, sportolással, internetezéssel és számítógépes játékokkal töltik legszívesebben szabadidejüket a 6-15 éves gyerekek, miközben a könyvolvasás, de még a tévénézés is a legkevésbé népszerű tevékenységek közé került – derül ki az OMV olvasáskutatásából.
Az OMV olvasáskutatása szerint a szülők közül minden harmadik nyilatkozott úgy, hogy gyerekként sem volt kedvence az olvasás. Beszédes ugyanakkor, hogy jelenleg kétharmaduk nem olvas sokat – amit idő- vagy pénzhiánnyal magyaráznak. A 6-15 évesek több mint ötöde a tanuláson kívül nem olvas önállóan, de további 35 százalékuk is csupán legfeljebb napi fél órát.
Átlagosan napi egy órát a gyerekek tizede tölt önálló olvasással. Valamivel többet olvasnak a lányok a fiúknál, harmaduk heti 4,5-7 órát vagy ennél is többet, míg a fiúknál ugyanez a kategória csupán 16 százalék.
Az összes megkérdezett válaszadó szülő átlagosan heti 2,9 órára becsülte a gyermeke által önálló olvasással töltött időt. A 9-10 évesek közel harmada 4,5-7 órát vagy ennél is többet olvas, míg az önállóan egyáltalán nem olvasók részaránya ebben az életkorban csupán 5 százalék (szemben az olvasással még ismerkedő kisebbek 46, illetve az online világra nyitó nagyobbak 16 százalékos arányával e kategóriában).

Hírforrás:
Napi