A Rhode Island-i Egyetem egyik elsőéves diákja a világháló általános ismereteket tartalmazó oldaláról másolt le a hontalanságról szóló szöveget, és mivel a honlap nem jelezte a szerzőt, a hallgatónak eszébe sem jutott, hogy feltüntesse a forrást dolgozatában.
Donald L. McCabe egyetemi tanár, a Rutgers Egyetem etikai központjának társalapítója 2006 és 2010 között végzett felméréseiben kimutatta, hogy a 14 ezer első- és másodéves diáknak mintegy 40 százaléka legalább néhány mondatot más szerző(k)től írt be dolgozataiba. Még ennél is súlyosabb, hogy míg egy évtizede 34 százalék volt azok aránya, akik a világhálóról történő másolást ‘súlyos csalásnak’ minősítették, ma már csak a diákok 29 százaléka gondolja így.
A 31 éves Sarah Brookover, a delaware-i Camden Egyetem végzős hallgatója elmondta, osztálytársainak jelentős része szentül meg van győződve arról, hogy szabadon bemásolhat bármit dolgozatába a szerző feltüntetése nélkül. Brookover az egyetem könyvtárában dolgozik, és nagy különbséget lát a könyvtári és az internetes anyaggyűjtés között. ‘Aki nem maga megy a könyvtárba, és nem veszi kézbe az adott írást a maga fizikai valóságában, nem fogja érezni, hogy az nem az ő tulajdona. Könnyen meggyőződésévé válhat, hogy a világhálón minden az övé’ — fejtette ki.
Monitor Magazin