Kis kávézó várja a betérőt a nagyszalontai (Salonta) Csonkatorony tövében a városi könyvtár tőszomszédságában. Arany János ülőszobra alatt azonban ennél több is történik. A két helyiség egyikében 5% engedményt kap fogyasztásából az, aki nem nyomkodja kütyüjét. És 10%-ot pedig az, aki olvas, helyi, vagy hozott anyagból – mondja a tulaj. Mint mondja, az a célja, hogy az elmélyültebb időtöltést ösztönözze, illetve közösséget építsen a betérő fiatalokból. Mindezt a hely szelleméhez illő, Arany János korát megidéző modern környezet, könyvek és játékok segítik.
A helyiség mellesleg kellemesen dekorált, a falat Arany János családi köre díszíti (fénykép), és kényelmes fotelban fogyasztható el a rendelt ital vagy fagyikehely.
A két kávézóhelyiségen kívül az udvar is találkozóhelyként működik. A kerthelyiség mellett vetítésre, színjátszásra való hely is található. A vetítővászon praktikusan a Csonkatorony hátfala.
KIT-összeállítás