‘Beépített könyvtáros’ az orvosi egyetemen — 2012-re nem is kell fizikai könyvtárhelyiség

Nancy Roderer a 80-as években megjósolta, hogy a tudományos szaklapok online fognak megjelenni a 90-es évek derekára. Most azt mondja, hogy az e-könyvek és -folyóiratok tanulási hellyé alakítják a könyvtárat, a könyvtárosok pedig e-sherpákká válnak. Úgy tűnik, nem is alaptalan a feltételezés. A Johns Hopkins Egyetem Orvos könyvtárában (Welch Medical Library) a könyvtárosok már nincsenek sehol. Illetve mindenhol ott vannak. A könyvtár 2012-re nyomtatott könyveinek egy részét ‘újrahasznosítja’, másik részét falain kívül fogja tárolni, ahol igény szerint lesznek majd bekérhetők. A könyvtárosok pedig különböző egyetemi részlegekben vállalnak szerepet. Nem könyvtárosok ők már igazából, hanem információs szakemberek (angol eredetiben: informationists). Ezen az egyetemen, ahol a dokumentumok nagyobb hányada a könyvtár honlapjáról érhető el, a kutatóknak nem a könyvtár dokumentumai kellenek elsősorban, hanem az emberi erőforrás. A különféle szakemberből álló kutatói csoportokban szükség van információs szakemberre is. Együttműködésük során a könyvtáros jobban megismeri a kutatók igényeit, a kutatók pedig a könyvtáros kínálatát. Roger Schonfield, aki a könyvtárak átalakulásának kutatója, azt mondja: nem minden könyvtár olyan előrehaladott, mint a Welch. Nem sok könyvtár olyan merész, hogy elhagyják a fizikai egységét teljes egészében, és biztosan nem 2012-ig.
Az is megjegyzendő, hogy a humán tudományok könyvtárában jóval több a könyvhasználat. Ugyanakkor más egyetem is forgat hasonlót a fejében: a Purdue-n is gondolkodnak hasonló modellen. Ott az információs szakembereknek van fogadóórájuk és részben együtt tanítanak az oktatókkal. D. Scott Brandt dékánja szerint minél mélyebbre ágyazódik be a könyvtáros a diákok és a tanárok szolgálatába, annál értékesebbek lesznek. — A könyvtár legyen ott, ahol a használó éppen tartózkodik — mondja Roderer — és ezt mi komolyan is gondoljuk. (ref.: MG)

Hírforrás:
USA Today
Régebbi hírforrás(ok): A beépített könyvtáros — ha nem megy a hegy Mohamedhez link Miért tüntetik ki az amerikai könyvtárosképző oktatót? — Mert segít kimászkálni link