Vasvári lett az Év könyvtára

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett címet idén a Dr. Bendefy László Városi Könyvtár nyerte el. A pályázati anyag és a szakmai eredmények mellett az olvasók szavazatai is számítottak. Az intézmény 21 települést lát el a Vasi-Hegyháton mozgókönyvtári keretéből, rendszeresen szervez az életkori sajátosságokhoz igazodó programokat, író-olvasó találkozókat, valamint táborokat is. A címet és az azzal járó szakmai elismerést november elején veheti át a hegyháti kisváros bibliotékája.
Akad, ahol minden nap megtelik élettel a könyvtár épülete — mondja Gyöngyösi Zsuzsanna, a vasvári könyvtár vezetője. — Mára a települési könyvtárak funkciója megváltozott: közösségi térré alakultak, ahol a helyi fiatalok találkozhatnak, internetezhetnek, s különböző információs szolgáltatásokat vehetnek igénybe, ráadásul, a mozgó könyvtárak esetében ingyen. A kiskönyvtárak látogatottsága egyébként nagyban függ a könyvtáros személyétől is. A legtöbb településen az új igényekhez alkalmazkodva át is alakították a könyvtárakat: e-kuckók, közösségi és játéksarkok vették át a polcok helyét. Ebben a pályázatok mellett 250 ezer forint is segíti az önkormányzatokat, melyet a mozgókönyvtári keretből kapnak — teszi hozzá.

Hírforrás:
Nyugat ; Vas Népe