Szingapúr… – Nyáry Krisztián kommentje

Szingapúrban már fizetnek is azért, hogy az emberek olvassanak. Abban az országban, amelynek diákjai a legújabb PISA-felmérésben a világ legjobb szövegértési eredményét érték el. (…) Hogy miért sürgős mindez, azt a szeptemberben közzétett PISA-jelentés mutatja meg. Az OECD-országok tizenöt éveseinek átlagos szövegértési és matematikai teljesítménye a mérések történetének mélypontjára süllyedt. A szövegértésben tíz év alatt bekövetkezett visszaesés nagyjából másfél tanévnyi tanulásnak felel meg.

A világ egyre kétségbeesettebben keresi az okokat és a kiutat. A viták középpontjába a “brain rot”, az “agyrohadás” került: ez a nyers kifejezés sűríti magába a végtelen görgetéssel, a széteső figyelemmel és a felszínes tartalomfogyasztással kapcsolatos félelmeinket. De a látványos szó még nem magyarázat. A PISA sem bizonyítja, hogy egyetlen alkalmazás vagy technológia okozná a romlást. A TikTok-jelenség és az iskolákra fordított költségvetési források csökkenése minden bizonnyal sok mindenért felelősek, de érdemes megvizsgálni a covid-járvány hatását is, amikor másfél-két évre gyerekek százmilliói estek ki az érdemi oktatásból. A hanyatlás azonban sok országban már a járvány előtt elkezdődött; a kevesebb “örömolvasás”, a digitális figyelemelterelés és az oktatási rendszerek problémái együtt kívánnak választ. Az is számít, hogy a mesterséges intelligenciát gondolkodásunk támogatására vagy helyettesítésére használjuk.

A szingapúri kísérletről persze lehet vitatkozni. Tartós olvasási kedvet teremt-e a pénzjutalom? Megmarad-e a szokás, ha megszűnik az ösztönzés? Ezt még nem tudjuk. Azt viszont érdemes megtanulnunk tőlük, hogy a jó teszteredmény sem ok az elégedettségre, az olvasási kultúra megőrzéséhez hosszú távú munkára van szükség.

Régebbi hírforrás(ok): Rengeteget olvasó, nem fókuszálók – 25% link