Nem bug, hanem feature! A terv máshogyan alakulása lehetőség forrása is

(Azaz kb.: nem baj, hanem lehetőség.) Nagyhatalmi szakmák kultúráiban, mint amilyen jellemzően a hazai könyvtári világ is – az esetleges hibák szégyellendők, ezért takarandók. Ez azt is jelenti, hogy nehéz a mások kárából tanulni. Ami nyilvánvalóan visszaveti az innovációt is, ezért izgalmas azt hallani: “nem úgy történt, ahogyan terveztük”. A vándorgyűlési KIT-kocsmában link e téma is előkerül. (MG)

Pénzcentrum:
– Tudsz mondani konkrét hazai példát arra, amikor egy mikrovállalkozás a saját eddigi működéséből, termékéből hozott ki több bevételt?

Schuck Csaba, az Ipsilon Group ügyvezető igazgatója:
– Nagyon szeretem az egyik élelmiszeripari ügyfelünk sztoriját. Saját fejlesztésű, egészséges élelmiszert csináltak, de olyan magas volt a termék rosttartalma, hogy a fogyasztás után az ügyfelek először hasmenésre panaszkodtak. Persze, mert amikor megkapod a normális rostdózist, elindul a tisztulás. Sokáig az volt a reflex, hogy nyomjuk hangosabban a marketinget, majd áttör a piac gátjain.
Mi viszont azt mondtuk: keretezzük át. Fel kellett ismernünk, hogy ez feature, nem bug. Azt az üzenetet kezdték el kommunikálni, hogy ez a folyamat jó a szervezetednek, elindult a tisztulás, tarts ki egy kicsit, és utána még egészségesebb leszel. Nem a régit mondták hangosabban, hanem elkezdték edukálni a piacot. Az ügyfelek megértették, a dolog bevált, a vállalkozás pedig ma már egyáltalán nem mikro.

Pénzcentrum:
– Ha egy hazai mikrovállalkozásnak egyetlen dolgot tanácsolnál a működésével vagy a gondolkodásmódjával kapcsolatban, mi lenne az?

SchCs:
– Merj minél hamarabb elbukni, hogy az abból tanultakból újra tudj építkezni. Így lehet sikerre vinni egy vállalkozást. De ezt a bátorságot mindig párnázza ki a validálás, vagyis a tesztelés képessége.

Hírforrás:
Pénzcentrum