2013-tól működik a Német Vasutak videókonferencia-technológiát link alkalmazó információs és jegyértékesítő központja – írtuk link 5 éve. A működtetés semmilyen nagy műszaki attrakciót sem alkalmaz, csak a rég meglévő technológiákat hozta össze.
Pontosan úgy, ahogyan Magyarországon az Ofotért vállalatnál működő online diagnosztikai rendszer. A vizsgálóműszerek az egyes boltokban vannak, melyekhez a helyi munkatársak fogadják az ügyfeleket. Online működik:
– foglalási rendszer (ügyfélbejelentkezés alapján időzítik a diagnózis idejét)
– diagnózis készítése (az azt végző munkatárs az ország bármely Ofotért-üzletében üldögélhet, aktuális beosztás szerint és online társalog az ügyféllel)
– a diagnózis kiállítása, melyet néhány percen belül kiad a rendszer a helyi munkatársak és az ügyfél számára
– az üzleti folyamatok (a hagyományos szemüvegrendelés ügylete).
A rendszert kezelő egyik alkalmazott elmondta: kezdetben idegenkedtek az újdonságtól, de bevált és jól működik.
Jól érzékelhető, semmi olyan nincs az eljárásban, amely pilotként akár fél óra alatt két vagy több könyvtár között ne lehetne bevezethető – ha van rá akarat. Egy szélesebb kiterjesztésű rendszer persze – amilyen elhalásáig az OSZK által koordinált Libinfo (Magyar Könyvtárak Internetes Tájékoztató Szolgáltatása) link volt – a mai színvonalon nyilván rendszerépítést igényel. A Libibnfo célja az volt, hogy online beérkező referenszkérdéseket a rendszerbe bejelentkezett szaktájékoztató könyvtárosok válaszolják meg, legyenek az ország bármely pontján – netán azon kívül is.
Ilyen működő könyvtári szolgáltatás akár hiteles válasz lehet(ne) a mesterséges intelligencia korában. (MG)
KIT-információ