Nincs valódi politikai szándék 21. századi iskolarendszer létrehozására

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan napirenden voltak a közbeszédben az oktatás problémái, és sokan az oktatási rendszer összeomlását vizionálják. Lannert Judit oktatáskutató szerint azonban ez nem látványosan, egyik pillanatról a másikra fog megtörténni.

– Törley Katalin szerint (…) a kormány nem folytatott érdemi párbeszédet a szakmával, hanem erőből akarta átvinni az elképzeléseit. Ráadásul azóta sem jellemző, hogy érintetteket vonnának be az oktatási rendszert érintő döntésekbe.
– Lannert Judit szerint “az oktatás mostohagyerek, amit beraktak a sarokba. Az alapvető elvárás a fideszes oktatáspolitikusokkal szemben, hogy béke legyen, ne engedjék a problémákat felszínre kerülni, és ezt a maguk faék egyszerűségű módján akarják elérni”.

“Mérethatékony iskolarendszerre lenne szükség, ami olyan változásokkal járna, ami politikai kockázatot jelentene az aktuális hatalom számára. Emiatt lehetetlen erről szakmai vitát folytatni, mert rögtön politikai területre érünk.”

A szakemberek szerint a jól működő oktatási rendszer egyik legnagyobb gátja a kormányzati szinten lévő kompetenciahiány. Nem szakemberek hozzák a döntéseket, és nincs valódi politikai szándék arra, hogy 21. századi iskolarendszert hozzanak létre. Egy ilyen szisztéma megváltoztatása rengeteg pénz és idő, nem lehet gyorsan látványos eredményeket felmutatni, ezért a pillanatot uralni akaró politikusok nem érdekeltek egy hosszútávú reform elindításában.

Hírforrás:
Eduline