Szalai Erzsébet szociológus:
Azt látjuk tehát, hogy egyfelől a munkán, másfelől a fogyasztáson belül az emberek úgy válnak egyre izoláltabbá, hogy közben éppen a munkamegosztás szélesedésével és a fiókszerű gazdasági struktúrák terjedésével összefüggésben mindenkinek egyre nagyobb szüksége van a többi ember munkájára.
És eddig még csak az elmagányosodás munkaszervezeti és fogyasztói piaci aspektusait érintettük – nem függetlenül azonban ezektől, az izolálódás a legszűkebb magánszférában is végbemegy. Abban a magánszférában, melynek érzelemkészletére elsősorban a pszichopolitika “utazik”, hiszen főleg innen tudja kiszivattyúzni azokat az érzelmi energiákat, melyeket az egyének a munkafolyamatban a kreativitásuk ébrentartására használnak fel – kellene felhasználniuk.
Eme érzelmi energiák, érzelmi készletek a magányosság terjedésével egyre inkább elapadnak – azért is, mert például a homeoffice-ban a munka és a magánélet szférája olyannyira áthatja egymást, hogy nincs szükség a kettő közötti korlátok feszítésére. Ez “normális” körülmények között az érzelmek ébrentartásának egyik forrása (vagyis megszűnik a vágyakozás állapota egyfelől a munkára, másfelől a társra, a családra, a barátokra) -, folyamatos érzelmi impulzusok nélkül viszont a kreatív energiák nem tudnak feltöltődni.
Ennek pedig az a következménye, hogy az egyének teljesítménye előbb-utóbb visszaesik. Ez különösen a tudástársadalomnak nevezett szisztéma azon szegmenseiben okozhat súlyos fennakadásokat, kőkemény korlátokba ütközést a termelékenység folyamatos növekedéséért folytatott hajszában, amelyek valóban a tudásra, a kreativitásra épülnek. Tehát ahol a munkásság privilegizált elitje dolgozik. Akik már ennek okán is folyamatos bizonytalanságban kénytelenek élni.
Teljesítményük gyengülését a tőke gyakorta a munka intenzitásának további fokozásával, ennek eszközeként pedig a kontrollmechanizmusok erősítésével igyekszik megállítani – ami emberi kapcsolataik további leépülésével, így magányuk elmélyülésével jár. És a kör itt bezárul: ahogy nő a magányosság, ahogy csökkennek, gyengülnek az érzelmi impulzusok, úgy gyengülnek tovább kreatív késztetéseik, képességeik. Bekövetkezik a kiégés. Forrás: Szalai Erzsébet (2024): Mi a munka és mi a kapitalizmus? És mi jöhet utánuk?
Mérce