Indiában a brit gyarmatosítók az oktatást a “civilizáló misszió” eszközeként használták, és olyan rendszert hoztak létre, ami egyszerre szolgálta a birodalom kormányzási igényeit, a társadalom feletti kontroll fenntartását és a gyarmati gazdaság működtetését. A brit gyarmati korszak egyik legmeghatározóbb és egyben legellentmondásosabb alakja az 1834/38 között a Brit India főkormányzójának tanácsában jogalkotásért felelős tagként (Law Member) szolgáló Thomas Babington Macaulay 1835-ben írta meg azt a hírhedtté vált, az indiai kultúrát nyíltan lenéző “Minute on Indian Education” című memorandumát, aminek egyik híressé vált mondatában az áll, hogy “egy jó európai könyvtár egyetlen polca többet ér, mint egész India és Arábia bennszülött irodalma”. Az ő nevéhez fűződik az a kijelentés is, miszerint az oktatás célja, hogy “létrehozzunk egy olyan osztályt, amely közvetítő lehet köztünk és a milliók között, akiket kormányzunk; egy olyan réteget, amely vérre és bőrszínre nézve indiai, de ízlésben, véleményben, erkölcsben és értelemben angol”. Ennek eredménye egyrészt az angolul képzett gyarmati elit megteremtése lett, másrészt a mai napig erre a szemléletre épült a brit alapokon nyugvó, angol nyelven megszervezett oktatási rendszer.
Qubit