Magyarországon alacsonyabb a szolidaritás szintje, mint sok más európai országban, de az önkéntes-kultúrában jóval tapasztaltabb Németországban is lehetne még javítani a helyzeten.
A Müncheni Közkönyvtárak Gasteig-részlegében, mely a főépület felújítása idejére a közeli bevásárlóközpontba költözött link , a rendezvényteremben hajléktalanok életével és ellátásával kapcsolatos poszterkiállításnak – Mindenki szeretne lakni; 75 éves a müncheni hajléktalan-segítő szolgálat – adtak helyet. A fotókat ld.: link .
A kiállítás befogadásánál a könyvtár közvetetten utalt arra, hogy célcsoportja a lakosság 100%-a, továbbá szolgáltatásai a szükséget szenvedők számára jóval fontosabbak, mint a lakosság többi része számára. Emellett igyekszik lehetővé tenni, sőt megkönnyíteni a két közösség együttélését: Egyik oldalról az elfogadást, megértést, a másik oldalról pedig a könyvtár magatartási és higiéniai elvárásainak való megfelelést tűzte ki célul. Mivel a könyvtárosok nem szociális munkások, ezért van szükség a vonatkozó feladatok ellátásához értő szervezetekkel való együttműködésre – és ennek része a kiállítás.
Két kiállított poszter címei például (az egyes pontokat természetesen ki is fejtik):
– A lakásnélküliségnek több arca van: lakáspiaci szűkösség, menekülés, háború, migráció, mentális egészség és függőség, drámai életrajzi események, bizonytalan munkaviszonyok, fogva tartás.
– Légy ajtónyitó! – Vásárolj kézműves termékeket lakóinktól! Könnyítsd meg a hajléktalanok mindennapjait! Munkahelyeddel karöltve is önkénteskedhetsz! Támogass bennünket saját adottságaiddal! Támogasd a hajléktalanokat segítő fogászati szolgáltatást! (MG)
KIT-információ