Nem könyvtárban nyílt kormányablak Budapesten

Mészáros Lőrinc autókereskedésében nyílt kormányablak, a bérleti díjat az állam fizeti. Információink szerint idén tavasszal az országban egyedüliként nyílt egy autókereskedő cég épületében Gépjármű Ügyintézési Pont.
Az autókereskedő cég nem más, mint a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mészáros M1 Autókereskedő Kft. A társaság irodát, ügyfélfogadó irodát és étkezőt alakított ki a hivatali dolgozók számára, az állam pedig 1,1 millió forintos bérleti és üzemeltetési díjat fizet. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szerint az állam jól járt, hiszen a kifizetett pénz többszörösét kapják vissza a környékbeli nagy forgalmú autókereskedő és flottakezelő cégek köréből kikerülő ügyfelektől igazgatási díj formájában. (24.hu)

Múlt heti lapszámunkban link is írtuk, hogy Hollandiában olyan hálózatot választottak az online állami és üzleti kommunikáció katalizálására, amely alacsony belépési küszöbű (nem néznek ki onnan semmilyen rendű és rangú embert), sőt, a betérők segítséget is kapnak az online kommunikációban. Azaz: a könyvtári hálózatot választották.
Ennek hatására az önkormányzatok újranyitották a korábban bezárt könyvtárfiókokat is. A fenti támogató munkájukban a Digitális Társadalomért Szövetség (ADS) támogatja a könyvtárakat.

Hírforrás:
24.hu
Régebbi hírforrás(ok): Tömik a digitális szakadékot – így bővülhet a holland közkönyvtári hálózat link