Előző rész Monok István vándorgyűlési előadásából: link . Vegyük számba, hogy a könyvtári világban tevékenykedők mit tehetnek egy nagyszerű eszköz – a MI/AI – tökéletesítéséért, és a legjobb szándékú használatáért. És ebben a tevékenységben különösen fontos az együttműködés minden említett formája. Első lépésekként említsük: a retrokonverziós tevékenység befejezését, a rekatalogizálás hosszú munkájának felgyorsítását. Ezt követi mag a könyvtári gyűjtemények re-evaluációja, vagyis az általunk megőrzött dokumentum együttes értékeinek a sokféle szempontú felmutatása, az erről szóló ismeretek disszeminációja.
A retrokonverzió kapcsán mindenki tudja, hogy azzal, hogy az elmúlt századok során megalkotott könyvtári (múzeumi, levéltári) nyilvántartásait felmásoljuk az interneten elérhető adatbázisokba, sokat segítettünk kényelmes a használata az eredményeinknek, még csupán az első lépést tettük a nyílt tudomány, és az ellenőrzött ismerettel bíró MI/AI irányába. Ráadásul tudjuk azt is, hogy a retrospektív konverzió is befejezetlen munka. Rengeteg közgyűjteményi nyilvántartás maradt hagyományos adathordozókon megőrzött,. Miután a közgyűjteményi dokumentumok használatának szokásrendszere teljesen átalakult, a fiatal generációk nem is képesek a nem adatbázisokban hozzáférhetővé tett információk használatára. A rekatalogizálás pedig amellett, hogy nagyon költséges tevékenység, nem is igazán népszerű a tudományos műhelyek, könyvtárak, vagy éppen múzeumok és levéltárak dolgozói számára.
A könyvtári világ leértékesebb vagyona a gyűjtemény, illetve az ezekről szóló adatok gyűjteménye. A gyűjtemény lehet hagyományos dokumentumokból álló éppen úgy, mint digitális dokumentumok összesége. A valóságban mindkét halmazzal dolgoznunk kell. De kiismeri ezeknek a gyűjteményeknek a teljességét? Az egyes közgyűjteményekben dolgozó szakemberek (könyvtáros, levéltáros, múzeumi szakember), és azt illető gyűjteményt kutató tudós. Együtt ismerik. A belső dolgozó ismeri az egyes dokumentumok környezetét is, míg a kutató ezek tartalmi feltárásához tud értékes szempontokkal, tényekkel hozzájárulni. Mindkettő megkerülhetetlen ismeret akkor, amikor éppen arra vállalkozunk, hogy majd mi (közösen) ellenőrzött ismeretekkel megtanítjuk a MI/AI-t az igazi tudásra, no meg az összefüggésekre is. Remélve, hogy az felnő, és túlszárnyal minket – és nem türelmetlen fiatalként (szélsőséges esetben erőszakos akarnokként) viselkedik még így a saját ókorában, vagy mondjuk, csecsemő korában. Bár, ha kényeztetjük, akkor a fejünkre nő, mint az a huszonéves “államférfi”, aki legfeljebb “államgyermek” lehet.
Az említett rekatalogizálási, de főleg a re-evalulási folyamat sok-sok évtizedet vesz igénybe akkor, ha valóban lelkiismeretesen, gondosan csináljuk. Éppen ezért, itt a MI/AI ókorban is fontos, hogy minél hamarabb tanítsuk meg ezt az eszközt arra, hogy helyettünk – és a saját tanulási folyamatának gazdagítása érdekében – végezzen el mechanikusnak is kialakítható, jól automatizálható feladatokat. Ilyenekre már ma is képes, bárha csak a maga kezdő jellegével. Említek néhány ilyen könyvtári alkalmazást:
– katalogizálás, saját rekord összehasonlítása, javítása a nemzeti bibliográfiai rekordra alapozva,
– katalogizálás a szkennelt adatelemek felismertetésével,
– kéziratfelismerés, kéziratok szövegeinek átírása,
– adatelemzés, akár történeti jellegűeké is,
– tudománymetriai elemzések, adatfeldolgozás.
Monok István