Kovász akar lenni a könyvtárban

Takács Dániel, az ELTE ÁJK Könyvtárának igazgatója írja:
– Hogy miért kezdtem kovász kurzust tartani egy felsőoktatási jogi szakkönyvtárban? Pár gondolatban megpróbálom összefoglalni, hátha másnak is inspirációt tud nyújtani új helyi kezdeményezések létrehozásában.

– Az ELTE jogi kara egy dologban biztosan szűkölködik (ha most eltekintünk az anyagi gondoktól): a közösségi helyekben. Ennek köszönhetően központilag szervezett kari közösségek sincsenek túl sokan (tanszékek köré szerveződve már inkább, de azt nem nevezném karon átívelőnek).
Ebből két felismerés született: egyrészt a könyvtárban igyekszünk minél több olyan teret létrehozni, ami ezt a funkciót be tudja tölteni, másrészt olyan programok tervezését is elkezdtük, ami valamilyen érdeklődés mentén össze tudja kötni a hallgatókat és az oktatókat.

Az anyagi kihívások következtében ezeket eléggé alacsony költségvetésű programokat tudunk megvalósítani, és adta magát az ötlet, hogy olyan irányba induljunk el, ami egyébként is a mindennapi életem része. Így jött a kovász ötlete, ami nem kíván sok befektetést, pár befőttesüveg, egy mérleg és némi liszt segítségével könnyen kivitelezhető feladatot jelentett.
A havonta 15-20 perces időkeretbe férő beszélgetés pedig nem csak egy rendszeres jelenlétet biztosít, de közelebb is hozza egymáshoz a résztvevőket, és tartalmas, érdekes beszélgetéseket indít meg.

– Ennek eredményeképpen egy gyakorlatilag nulla befektetést kínáló, állandó program jött létre, ami platformot tud adni új közösség, közösségek kialakulásához.