L. Ritók Nóra sok éve azt nyilatkozta a KIT-nek, hogy a könyvtárakkal nem lehet semmit sem kezdeni. Ahhoz, hogy e tapasztalaton változtatni lehessen, radikálisan emelni kell a könyvtár stratégiai szociális, közösségi funkcióit – beleértve a megfelelő szakértelem rendszerbe vonását; képzéssel illetve a területen jártas szakemberek alkalmazásával. (MG)
L. Ritók Nóra:
– … Persze mi is emeltettünk ki gyereket, hiszen ha a gyereket fizikailag bántalmazzák, szexuális abúzus éri, egyértelmű, hogy nem maradhat a családban. De hogy kísérlet sincs arra, hogy ezeket a családokat képessé tegyük arra, hogy felneveljék a gyereküket, az tragikus. Csak a fenyegetést használják velük szemben eszközként, de nem nézik meg az okokat, vajon miért nem működnek ezek a családok.
Azt szokták mondani, hogy a szegénység miatt emelik ki a gyerekeket, de én ezt máshogy látom. Mert ez csak egy következmény. A szegénységhez kötődik egy életvezetési tudáshiány, ami sokkal komplexebb annál, mint hogy mondjuk szükség lenne egy babaágyra.
Ez a kompetenciahiány pedig azért létezhet, mert semmi, az iskola sem tud ebben a társadalmi csoportban eleget adni ahhoz, hogy be tudjon következni egy életstratégia-váltás. A szegregált iskolákból alapkészségek hiányával kerülnek ki a gyerekek, és nem kapják meg azt a világlátást, amire szükségük lenne. Marad tehát a család szocializációs mintájának az átörökítése, abból pedig a fogyasztói világ, az online tér hatásai miatt együtt egyre mélyebbre kerülnek.
WMN