Szekszárdi közkönyvtár – építész szemmel

Az Illyés Gyula Könyvtár link és a Tolna Vármegyei Levéltár új kétszintes otthona könyvtárként, levéltárként és közösségi térként is funkcionál egyszerre. A szekszárdi könyvtár korábbi Széchenyi utcai épülete a források szerint hazánk első olyan építménye volt 1945 után, amelyet kifejezetten könyvtár céljára emeltek. Az intézmény azonban olyan ütemben fejlődött, hogy a megnyitása után pár éven belül szűkössé vált, derül ki a Magyar Építők cikkéből. A lap így jellemzi az Építész Alkotóműhely Kft. tervei alapján megvalósult új épületet: “L alaprajzra emelt, kétszintes építmény, melynek aulája összefűzi a könyvtár és a levéltár részleget. Előbbi helyiséghez kapcsolódik a ruhatár, a kávéház és a rendezvényterem, ahol akár 200 fős eseményeket is tarthatnak.”

A tudásközpont két szintjén oktatótermek, közösségi tér, előadó tér, irodák és a könyvtár gyermek, illetve felnőtt részlege kaptak helyet. Az összesen több, mint 6000 négyzetméteres épület a 3140 nm-es földszintre, a 1812 nm-es első, és a 1109 nm-es második szintre tagolódik. A könyvtár, előadó- és oktatótermek összesen 1788 négyzetmétert foglalnak el.

Hírforrás:
Építészfórum
Régebbi hírforrás(ok): llyés-könyvtár – szinergiák lehetősége link