Laskagomba, könyvtári könyvhulladékból – biztató kísérletek után

Tavaly óta kísérletezik a Kecskemét melletti, laskagomba-termesztéssel foglalkozó Pilze-Nagy Kft. azon, hogy a Katona József Megyei Könyvtárból származó papírhulladékot alapanyagként használja fel. Erről a körforgásos gazdaságot és az ökológiai érzékenyítést is támogató tevékenységről Dene Orsolya (Pilze-Nagy Kft.) nyilatkozott a KIT-nek:

– A könyvhulladékos laskagomba-termesztést az első két kísérlet folyamán lehetségesnek nyilvánítottuk, viszont úgy véljük, ha a szubsztrátba kevert könyvhulladék mennyisége túllép egy bizonyos ponton, a terméseredmény jelentősen csökken.
– A második kísérlet demonstrálja ezt, ahol a 25% könyvhulladék – 75% üzemi szalma keverékével készült zsákok terméshozama a zsák súlyának 17,97%-ával volt egyenlő, a 50%-50%-os keverék 13,93%-ot hozott, és a 75%-25% pedig csak 5,66%-os terméseredményt ért el.
– A jelenleg futó, harmadik kísérlet célja a hozzáadott könyvhulladék ideális arányának megállapítása úgy, hogy minél több hulladék kerüljön újrahasznosításra, miközben nyereséges is maradjon a termesztés.
– Bár a kísérlet még folyamatban van, jelenleg úgy néz ki, hogy a 15% könyvhulladék – 85% üzemi szalma keveréke az optimális, mind a gyors átszövetés, mind pedig a bőséges terméshozam szempontjából – mondja Dene Orsolya.

A kísérlet még tart. Olyan könyvtárról még nincs hír, melynek büféjében a “saját” gombából szolgálnak fel. De olyan már igen, hogy a tetőn elhelyezett méhkaptárból van méz a könyvtári kávéban, vagy hogy ilyen tevékenységekkel és termékekkel adnak nagyobb hitelt és nagyobb publicitást a könyvtárnak és ökológiai érzékenyítő foglalkozásainak.

Hírforrás:
KIT-információ