Játszószoba nyílt a Beregszászi Központi Könyvtár épületében

Egyedülálló alkalomra került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban: játszószobát adtak át, melyet ezentúl 2-6 év közötti gyermekek látogathatnak szüleikkel. A gyermekek egyúttal a könyvekkel is ismerkedhetnek, és kis szerencsével meg is szeretik azokat.

– Az ötlethez, hogy a kisgyerekekkel kezdjük az olvasóvá való nevelést, a House of Europe és a Kárpátaljai Sárkányellátó civil szervezet adott támogatást. Bátran mondhatom, hogy rendhagyó kezdeményezésről van szó, hiszen ilyen nincs Kárpátalja egy közkönyvtárában sem, és Beregszászban is ez az első olyan játszóház, ami teljesen ingyenes, és mindenki számára elérhető – hangsúlyozta Varga Éva. – Hiszem, hogy a dolgok akkor mennek előre, ha az embernek vannak merész ötletei, tervei. Ilyen merész ötletünk, volt/van bőven, a lehetőséget a megvalósításra a House of Europe Program pályázati lehetősége adta. Mikor a pályázati kiírást elolvastuk, két dolgot tudtunk: ötlet sok, a beadási határidő rövid. Talán mi voltunk a legjobban meglepve, hogy a 367 pályázó közül a mienk a nyertesek között szerepel. Köszönjük a House of Europe-nak a bizalmat és a lehetőséget – tette hozzá a Beregszászi Központi Könyvtár vezetője, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke.

Az ünnepélyes szalagátvágás után Trautmann Balázs, a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány elnöke elmondta, számára a könyv, a könyvtár a minden, hiszen ötéves kora óta “falja” a könyveket. – A beregszászi könyvtárral mindig jó a közös munka, hiszen szakmailag egy topon álló csapattal van minden esetben szerencsénk találkozni.

Hírforrás:
Kárpáti Igaz Szó