1985-ben avatták fel a XVIII. kerület új létesítményét, a főkönyvtárat, amely az új városközpont egyik fontos eleme volt, és egyúttal a pestszentlőrinci városrész évtizedes könyvtárelhelyezési problémáit is orvosolta.
Nagy-Budapest létrehozása után, 1950-ben a korábbi pestszentlőrinci városi könyvtár a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatának része lett. Azonban az az egykori villaépület, amelyben működött, az 1970-es évekre életveszélyessé vált. Ugyan már ekkor, az 1970-es évek közepén voltak tervek, hogy az új, minden igényt kielégítő, modern könyvtárat a kerület újonnan kialakítandó központjában építik fel, azonban a kivitelezés elhúzódása miatt a lőrinci fiók hosszú évekig egy kölcsönépületben – egy korábbi vendéglő helyén – volt kénytelen működni.
A Thököly út 5. sz. alatti épület megnyitójára 1985. március 18-án, hétfőn délután 15 órakor került sor. A létesítményt Köpeczi Béla művelődési miniszter adta át az olvasóközönségnek. A miniszter előadásában köszönetet mondott mindazoknak, akik szorgalmazták és segítették ennek a könyvtárnak a felépítését. Hosszan elemezte a könyvtár és az iskola kapcsolatát.
PestBuda