Az elmúlt két hétben könyvtári szóvicceiben a Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE) a földrajzot és a gazdaságtant is használja könyvtár használatának ösztönzésére.
Melyik a legősibb formáció? – kérdeztük a múlt héten.
– Formációból sokféle van, de a legősibbek talán a geológiaiak, melyek jól használható áthallást nyújtanak azt kifejezni, hogy információ volt, van, lesz.
Ugyan az egyes információ elpusztítható az anyaggal és az energiával ellentétben, de az információ maga viszont örök, még akkor is, ha nem régóta nevezzük nevén, és egzaktan definiálni sem tudjuk.
Információzz! De miért? c. kézikönyvünkben link megjelent definíció alapján ezt írhatjuk: az információ hírt tartalmazó jel, ami eljut valahonnan valahova, ahol meg is értik.
A szóvicc utáni magyarázatban, ismeretterjesztésben nem is bonyolódtunk ennek kifejtésébe, inkább a szinonimák sorolását választottuk, ami felvillantja a fogalom összetettségét. A sor biztosan folytatható, sőt várjuk is, hogy közösen folytassuk.
E heti kérdésünk: Melyik önzés helyénvaló?
– Az önzés vs. közösségvezérelt, zöld cselekedet témák összekapcsolása a könyvtári kölcsönzés gazdasági vonatkozásaira hívja fel a figyelmet.
Könyvtárosok már feltehetően hallottak, olvastak gondolkodtak arról, hogy mind a közösségi gazdaság (sharing economy), mind a fenntarthatóság már jóval a fogalmak megjelenése előtt jelen voltak a könyvtárakban, például a kölcsönzés szolgáltatásakor.
Ez a rövid videó ezzel a gondolattal próbálja gazdagítani az emberek könyvtárképét.
A könyvtárosok figyelmét pedig arra kívánja felhívni, hogy mind a fenntarthatóság, mind a közösségi gazdaság szemléletének beépítése számos kiaknázandó lehetőséget nyújt a könyvtárak fejlesztéséhez.