Nyáry Krisztián:
– A kultúrában azt látjuk, hogy a nyugati világban évről évre csökken a könyvet olvasók száma. Ezen belül a sokat olvasók száma is csökken, miközben még nem találtunk ki hatékonyabb módszert a kreativitás és az empátia növelésére, az intelligencia karbantartására, mint a sok olvasás. Óriási szakadék van az olvasók és nem olvasók között. Korábban az alkalmanként olvasók voltak a legtöbben, ez a réteg fogyatkozik most leginkább. Az is egy világtrend, amit én mint bölcsész természetesen szomorúan látok, hogy az úgynevezett magas irodalom közönsége szűkül. A magyartanárok úgy szokták megfogalmazni, hogy ma már egy középiskolás nem tud minőségi különbséget tenni a Háború és béke és a Trónok harca között, ami kulturális értékmegőrzés szempontjából rossz, de ha közben legalább mégis olvasnak, akkor az egy fokkal mégis jobb.
Egy nemrégiben készült finn kutatás szerint a fiatalok a saját problémáikról akarnak olvasni, és ezeket általában szórakoztató zsánerekben találják meg. Tehát az államnak, az oktatásnak és nekünk könyvcsinálóknak az a feladatunk, hogy közel vigyük hozzájuk a mégiscsak igazán értékeset. Ezzel együtt: azzal, hogy a magyarok többsége nem olvas, nagyjából az európai középmezőnyt hozzuk. Ezen belül a nők többsége még olvas, aminek az lesz a következménye, hogy ők lesznek kreatívabbak és kritikusabban gondolkodók, mert az olvasás ezzel eléggé szorosan korrelál, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett kreatív munkákat is a nők fogják elvégezni.
Az információszerzés áttevődése a digitális térbe nem egyszerűen kulturálisan jelent mást, mert a digitalitás az idegrendszert is átalakítja. A záporozó – többnyire képi – digitális ingerek miatt alkalmatlanokká válunk a mély figyelemre, és ez az oka annak, hogy a fókuszált olvasás gondot okoz sok mai gyereknek és fiatalnak. Ma már magyar szakos egyetemisták sem tudnak feltétlenül elolvasni hosszú regényeket.
Telex