Arra voltunk kíváncsiak – írja a Telex -, hogy valóban anyagi gondokkal küzdenek-e a közgyűjtemények, és ha igen, pontosan mekkora a hiány, mi okozza ezt, és hogyan tervez változtatni rajta.
Demeter a válaszában azt írta, hogy “segítünk a Hvg.hu-nak az értelmező olvasásban”. Mint írta, a “kiszivárgott” elnöki utasítások tartalma szerint a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központban (MNMKK) a fenntartói iránymutatás értelmében az alapműködéshez elengedhetetlenül szükséges működési célú kötelezettségvállalásokat – beleértve a személyi, járulék és dologi kiadásokat – kizárólag az intézmény első számú vezetője engedélyezheti.
Kitért arra is, amiről a Hvg.hu is írt, hogy ez a korlátozás nem érinti az európai uniós vagy nemzetközi megállapodások alapján finanszírozott projekteket, valamint a törvény erejénél fogva kirótt vagy egyéb jogszabályban meghatározott kötelezettségvállalásokat. “Demeter Szilárd, az MNMKK elnöke a felelős és átlátható gazdálkodás érdekében külön utasításban szabályozta az intézmény személyügyi kiadásait. Az utasítás értelmében az intézményi költségvetés terhére nem kezdeményezhető többletdíjazással járó rendkívüli munkavégzés, többlet- vagy célfeladat kiírása, illetve helyettesítési díj megállapítása. Ez alól kivételt képeznek a külső pályázati forrásból finanszírozott tevékenységek, valamint a személyeket, gyűjteményt, vagyont vagy az intézmény biztonságos működését közvetlenül fenyegető veszélyhelyzetek elhárítása érdekében szükséges azonnali beavatkozások” – olvasható a válaszában.
Azt is írta, hogy MNMKK mint újonnan létrejött integrált szervezet kiemelt figyelmet fordít a korábban önállóan működő országos közgyűjtemények és kultúrstratégiai intézmények szakmai és funkcionális feladatainak összehangolására. “A szervezet előtt álló gazdasági, jogi és szakmai átalakítások a magyar kulturális intézményrendszer történetében talán egyedülálló kihívást jelentenek, amelyek megvalósítása során elsődleges szempont az átlátható és felelős gazdálkodás biztosítása.”
Telex