Noha a könyvtárosok már nem tartanak előadást az egyetemi hallgatókkal zsúfolt előadótermekben, a rövid, magával ragadó videók használata megadja az alaphangot a hallgatókkal való interakciókhoz. (A nagy sikerű történetmesélést és a videókat e híradás 1. részében link ismertettük. – szerk.) A Loyola Marymount University (LMU) William H. Hannon Könyvtára olvasószolgálati osztályának munkatársai a videók üzeneteit és hangulatát tovább erősítik az egyetem, ill. a könyvtár eseményein, pl. ilyen az üdvözlő hétvége és az éves könyvtári nyílt nap.
A minden hallgatónak kínált általános orientációkon kívül speciális hallgatói közösségek számára is tartanak eligazítást, pl. a “The Learning Community” (A Tanuló Közösség) keretében, amely egy éves program legfeljebb 36 kiválasztott résztvevő számára. Csoportjai: az első generációs hallgatók; az átjelentkező hallgatók; a nemzetközi hallgatók; a sportolók; az afrikai származású hallgatók. Pl. a félév első heteiben akár 1,5 órányi személyes találkozót is biztosítanak az első generációs és a fekete hallgatói közösségeknek azzal, hogy könyvtári orientációt és VIP-túrát szerveznek nekik. Az orientációs rész (30-45 perc) bemutatja a szolgáltatásokat, a gyűjteményeket és az ismeretterjesztő programokat. A túra (30-45 perc) pedig a csak a munkatársaknak fenntartott területekre és a különleges gyűjteményekbe vezeti be őket.
– A végzős (diplomás) hallgatók orientációs kihívásai (a forráscikk külön fejezetben tárgyalja ezt)
– Üdvözlő hétvége (LMU): sok egyetemi tevékenységben is részt vesz a könyvtár
– 15 perces túrák, amelyeket interaktív tevékenység zár (pl. az új hallgatók Post-it-cetliken felírják a könyvtár előterének falára törekvéseiket és céljaikat)
– könyvtári stand felállítása a könyvtár bejárata előtt márkás árucikkekkel és nagyméretű poszterekkel (szolgáltatásaik, gyűjteményeik és eseményeik fotóival).
– a ChatGPT segítségével 300 egyedi pozitív megerősítést készítettek, amelyeket szalaggal átkötött kis tekercsekre nyomtattak, és a könyvtár bejárata előtt sétálva kiosztották az új hallgatóknak.
A könyvtári nyílt nap – főként elsőévesek és átjelentkezők számára – célja a könyvtári szorongás csökkentése. Benne pl.: kutatási konzultációk, csoportos tanulószobák lefoglalása, keresés katalógusban, tájékozódás a könyvraktárakban, különgyűjtemények megismerése.
Az egyetemen hetente tartott ún. Wellness Szerdán, egy szabadtéri termelői piacon könyvtári asztalt állítanak fel, ahol egyedi matricákkal, szerencsekerékkel, tombolával hirdetik az eseményt. A hallgatók a nyílt napon való részvétellel pl. könyvtári pólókat nyerhetnek.
E-mail marketing: Amikor arról kérdezik a hallgatókat, hogy honnan értesültek a könyvtári eseményekről, az e-mail rendszeresen a második helyen áll. (Az első “a tanároktól hallottam róla”.) Ráadásul az e-mailes eléréssel tudják, hogy közvetlenül a hallgatókat érik el, szemben a közösségi média közönségével. Egyedi e-mail sablonok készítésével is segítik az oktatókat és a hallgatókat.
Többféle módszerrel működő ökoszisztémát alakítottak ki, abból kiindulva, hogy a könyvtár használata az első egyetemi félévben összefügg a tanulmányi sikerrel. A meglévő kommunikációs csatornákat (pl. a szájpropagandát) is kihasználva a könyvtár márkáját erősítették. (Ref.: Szabó Eszter)
Information Today