2019-ben írtunk link utoljára a dunaföldvári Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár korábban iskolának használt épületének átalakításáról link .
A szolgáltatások a közkönyvtárakban megszokottak. Bertalanné Bóka Zsuzsanna könyvtáros a KIT-nek elmondta:
– A felújítással összességében sokkal népszerűbb lett az intézmény. A kívül-belül igényesen felújított, bebútorozott épületben, a város lakói s az idelátogatók körében egyaránt. Ehhez az épület fekvése, elhelyezkedése, környezete is hozzájárul. Bevált és jól működő a gyerekrészleg, melyet jelez a sok kisgyermekes család, illetve rengeteg óvodás csoport, osztály, táborozós csoport jön a könyvtárba egész évben különböző foglalkozásokra, kölcsönözni, vagy csak időtöltésre a vonzó környezetben. Ugyanakkor sok családi, illetve felnőtt programot is szervezünk, valamint helyszínt is biztosítunk koncertek, előadások, értekezletek megrendezésére a tágas előadóteremben. (A fotókat ld.: link .)
Amit felújítás kapcsán legközelebb másképpen csinálnánk…
– Sok kellemetlenséget okoz, hogy csak a földszinten van mosdó, a rendezvények pedig szinte minden esetben az emeleti előadóteremben zajlanak. A légkondicionálás kialakítása az egyre melegebb nyarakon az alsó szinten is sürgető lenne, illetve az emeleten sem volt az épület adottságainak megfelelő kapacitású a kiépítése. A három klímaberendezésből már csak egy működik, így az egész rendszert át kell alakítani, ami elég nagy beavatkozást jelent majd.
Fejlesztési tereinkben szerepelnek:
A könyvtár parkosított, tágas kertjének további hasznosítása, kültéri bútorok, padok kihelyezése. A gimnazista korosztály elérésére, “visszacsalogatására” szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni (olvasóklub szervezése, az érettségihez szükséges kötelező közösségi szolgálat jobb megszervezése, kihasználása stb).
KIT-összeállítás