Azt kutatjuk, hogy miként járulhatnak hozzá a közösségi médiaplatformok és az influenszerek a könyvtárak olvasóvá nevelési stratégiáihoz?
A könyvtáraknak egyre inkább bővíteniük kell az online jelenlétüket, és megfelelően kell reagálniuk az olvasási szokások és preferenciák változásaira.
A könyves tartalomgyártók, vagyis a könyves influenszerek az olvasás élményét hangsúlyozzák, és így a fiatalabb korosztály számára is vonzóvá teszik a könyvolvasást. Közösségi oldalakon való jelenlétük, és az általuk megosztott élménybeszámolók, vélemények arra utalnak, hogy tevékenységük jelentősen befolyásolja a könyvek megítélését és az olvasási szokásokat. A könyvtárak profitálhatnak a könyves influenszerekkel való együttműködésből.
Több intézményvezető is megfogalmazta az interjúink során e törekvések kezdetleges vagy már egy-egy megvalósuló projektjét, ötletét. Az olvasástámogató influenszerek nagy követőtáborral rendelkeznek. Az olvasás társadalmi vonatkozásainak hangsúlyozása és közösségi élménnyé tétele hozzájárulhat az olvasási kultúra fejlesztéséhez és az irodalomoktatás megújításához is.
A könyes influenszerek interjúi alapján azt javasoljuk, hogy a könyvtárak aktívan kutassanak az önkéntes alapú, mindkét fél számára előnyös együttműködési lehetőségek után a közösségi média platformokon tevékenykedő könyves influenszerekkel. Ez nemcsak az olvasásösztönzést és a könyvtárhasználatot segíti elő, hanem új olvasóközösségek kialakítását is a digitális kor követelményeinek megfelelően.
Ha még nem tetted, töltsd ki kérdőívünket disszertációnkhoz:
– Könyvtáros kérdőív: link (jelszó: olvas).
– Kérlek, a könyvtárlátogató kérdőívet juttasd el a könyvtárlátogatóknak, akár plakáton, akár az online média felületeiteken: link (jelszó: konyv).
Előre is köszönöm az együttműködéseteket és támogatásotokat!
Szabó Dóra