Bár ma már mindenkinek van kamera az okostelefonján, és léteznek különböző bőrgyógyászati applikációk is, ezek még nem alkalmasak a pontos öndiagnózisra. Hiába fotózza le valaki az anyajegyét, és küldi el, hogy a mesterséges intelligencia véleményezze, önmagában a felvétel minősége komoly gátja lehet a pontos diagnózisnak, hiszen a kép nem dermatoszkóppal készült. “Ezek a rendszerek egyelőre inkább arra jók, hogy felhívják a figyelmet a szűrésekre, hogy az emberek elkezdjenek magukkal foglalkozni. Fontos előszűrést tudnak végezni, de a végső szónak, hogy mi a diagnózis, és milyen kezelést igényel az adott elváltozás, az orvosi rendelőben kell elhangzania” – összegzi a professzor.
Bőrgyógyászati vizsgálat otthonról – kifejezetten ezt ígéri a magyar fejlesztésű AIPDerm. A rendszert az AIP Medical Holding fejlesztette a Semmelweis Egyetem szakorvosainak bevonásával. A platformon mesterséges intelligencia (MI) támogatja a házi előszűrést. A mobiltelefonos fotók és a páciens üzenete alapján az MI pillanatok alatt átfésüli a mintegy kétmillió fényképből álló adattárat. A fejlesztő AIP Labs szerint a gép által ismert több száz betegség lefedi a bőrbajok több mint 95 százalékát. A néhány ezer forint ellenében használható rendszer a beérkezett adatok alapján választja ki azt a három vagy öt betegséget, amelyet a legvalószínűbbnek tart.
Kevésbé komplex rendszerként működik a Google Lens, a vállalat képfelismerő technológiáját több célra is hasznosító ingyenes alkalmazás. A szoftverben elérhető lehetőségek tárháza tavaly bővült a bőrelváltozások azonosításának segítésével, amely azonban tapasztalataink szerint a magyarországi felhasználók számára még mindig nem elérhető. Amikor majd az lesz, akkor is érdemes lesz figyelembe venni a Holló Péter professzor által is hangsúlyozott szempontot, melyre a Google is felhívja felhasználói figyelmét: az app “tájékoztató jellegű” információt ad, nem pedig diagnózist.
HVG (19. sz.) / térítéses tartalom