A nemzeti közgyűjteményi intézmények feladata, hogy megjelenítsék a magyar örökséget, ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum irányításával a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ alá rendezi a magyar kultúra közgyűjteményi szektorban őrzött tudás tárgyi és szellemi emlékeinek corpusát – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Múzeumban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Kiemelte: a magyar polgári kormányok politikáját jellemzi az a gondolat, miszerint a magyar kulturális örökséget és a magyar hagyományokat egy olyan corpusnak tartja, amelybe beletartozik mindaz, ami összefoglalja az 1100 év magyar történelmét és örökségét. Mint mondta: a közgyűjteményeknek az is fontos feladata, hogy az általuk őrzött tudást a lehető leghatékonyabban tudják átadni a következő nemzedékek számára. Hangsúlyozta: egy olyan népnek, mint a magyar, amely mindenféle nagyobb erőkkel szemben megőrizte identitását, nagy felelőssége van abban, hogy milyen válaszokat ad a jelen kor kihívásaira. A miniszter úgy vélte, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb tanulsága, hogy nem tekintjük magunkat a történelem áldozatának, hanem “túlélők vagyunk, túléltük a hihetetlen történelmünket mint alkotmányos entitás”, éppen ezért fontos az a szuverenitásért folytatott harc, amelyet a kormány Brüsszelben, vagy bárhol a világon folytat. Hiszen “szuverenitás és identitás nélkül nincsen cselekvőképesség” – mutatott rá.
Demeter Szilárd bejelentette, hogy az integrációért felelős szakmai munkát Népessy Noémi, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) egykori főigazgatója fogja koordinálni. “Nagy intézményt vezetett és szakmailag is hozzáértő” – indokolta a szakember választását Demeter Szilárd, aki azt is hozzátette, hogy az előzetes számítások alapján az új központnak nagyjából 1300 milliárd forintnyi ingatlanfejlesztési forrásra lesz szüksége.
Librarius