Archívumok haszna – avagy: pszichológiatörténet – az meg minek?

A használókat döntően a legfrissebb irodalom érdekli. A könyvtárak – jogosan – le is selejtezik az így használaton kívül kerülő állományukat. Van azonban néhány szempont, amely egy bizonyos szinten fontossá teszi az archív állományrészt is. Pléh Csaba rokonfelfogású megközelítése:

A közlemények nagyjából 1%-át adja a történeti vonatkozás. A pszichológiatörténettel foglalkozó Pléh Csaba se gondolja, hogy ez lenne a világ közepe. De akkor miért is lehet érdekes? Mert reflexiós háttér.
Nem igazolható az, hogy azért kell ismernünk a történelmet, hogy ne kövessük el a korábbi hibákat. Ez egészen egyszerűen nem működik – mondja.
Ugyanakkor tele vagyunk környezetünk folyamatos magyarázata közben alkotott naiv pszichológiákkal.
1. A múlt ismeretében tudjuk értelmezni a jelen történéseket.
2. A korábbi – akár elfeledett eredmények – új impulzust adhatnak. Réginek tűnő gondolatok ma is inspirálóvá válhatnak.

Például a szándéktulajdonítással (intencionalitással) foglalkozó Franz Brentano filozófus és pszichológus neve a releváns szakirodalomban 8-szor fordult elő 1950 és 1980 között
– ugyanebben az időszakban az intencionalitás fogalma 3x
– 1980 és 2000 között 1000x
– 2000 és 2020 között 4000x.
Így aktuálissá válik a régi. (kiemelés: MG)

Hírforrás:
Qubit Podcast