Magányt szüntet, demenciát csökkent, betegség tüneteit csökkenti

“Csavard fel a szőnyeget!” Vagy: görgesd odébb a könyvtári polcot, hogy a testmozgásra, közösségépítésre is legyen közösségi tér. A tanulmányban konkrétan a néptáncra. (MG)
Akár 40 százalékkal csökkenthető a demencia tüneteinek előfordulási gyakorisága – egyéb előnyök mellett.
“Hetente 3 órányi jelenlétet várunk el, ez a minimum” – mondja Vidnyánszky Zoltán, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Agyi Képalkotó Központjának (HUN-REN TTK AKK) vezetője arról, hogy mennyi időt kellene áldoznia egy nyugdíjaskorúnak arra, hogy részt vegyen egy, a demencia és az időskori kognitív hanyatlás megelőzését célzó programban.

A kutatási eredmények gyakorlatba ültetése azonban nem megy könnyen, részben azért, mert egyelőre meglehetősen kevés olyan szervezetet és önkormányzatot találtak, amellyel együtt tudnak működni a program elterjesztésében. “Az első kísérleti program egyik résztvevője is arra panaszkodott, hogy bár szívesen folytatná heti 3 alkalommal a néptáncot, erre nincs lehetőség, salsára viszont el tud menni ennyiszer egy héten” – meséli a Vidnyánszky. Pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy rengeteg a jó szakember, és a többi már csak szervezés kérdése lenne – ebben részt vehetnek maguk a nyugdíjasok, de akár az önkormányzatok, a tánckarok, az idősotthonok vagy olyan közösségi szervezetek, amelyek elérik a korosztályt.

Vidnyánszkyék is megteszik, amit lehet például egy olyan online felület létrehozásával, ahol a hasonló érdeklődésű időskorúak megtalálhatják egymást és a közelükben lévő programokat. Így egyszerre vehetnek részt szellemi és fizikai aktivitást is biztosító programokon és kikapcsolódhatnak másokkal. Ezeknek a társas kapcsolatoknak egyébként óriási jelentősége van, hiszen ahogy Vidnyánszky is fogalmaz, “a nyugdíjba vonulás után sok idős elmagányosodik, kevesebb emberrel találkozik és kevesebb inger éri őket”.
De nem csak a beszélgetés vagy a közös élmények hiányozhatnak nekik, hanem maga az érintés is. A táncon keresztül történő kapcsolódás másik előnye, hogy az érintésen keresztül hat az agy jutalmazó központjára, ahogy azt friss kutatások is alátámasztják a szakértő szerint. “Nem véletlen, hogy az állatvilágban is jellemzők a bátorító érintések” – teszi hozzá.