Egy kis ötletes változás is sok új látogatót hozhat. Ezt mutatja a Patchogue-Medford (New York) Könyvtára is. Két éve a látogatók felőli ablakot kiterjesztett valósággal (augmented reality, röviden: AR) akváriummá alakították. Ehhez a látogatók adhattak új virtuális halakat, és állíthatták a színeiket.
A könyvtár elhelyezkedése szerencsés: forgalmas utcára nyílik, de ez mégsem volt elég önmagában ahhoz, hogy a látogatókat bevonzza, ezért kellett hozzá az újfajta akváriumos marketingkampány, amit a könyvtár munkatársai a 2024 január 21-i, baltimore-i LibLearnX konferencián mutattak be.
A közönségkapcsolatokkal foglalkozó szakértő már 2018 óta kísérletezett az AR-rel, köztük az Octagon Studio halszínezős megoldásával, míg végül 2022-ben jött az akvárium ötlete a 2022-es Nyári Olvasási Program témájához, az “Óceánok lehetőségeihez”.
A megvalósítás nem volt olyan egyszerű. Egy rajz nem egyezik egy teljes épületi ablakkal. A megoldást a könyvtárban telepített vetítő jelenti, ami kivetíti az akváriumot az ablakra. Ráadásul a kb. 10 m2-es ablakhoz két vetítő (és egy számítógép) kellett, amiket egy programmal fűztek össze egyetlen összefüggő kimeneti videóvá. A kép élesítését holografikus fólia és sötétítőfüggönyök segítik.
Az akvárium hatására a nyári olvasói regisztrációk 30%-kal nőttek 2022-ben az előző évhez képest, ezzel párhuzamosan az épület látogatása is 33 százalékkal nőtt.
A nyári olvasásösztönző program után az akváriumot el is tüntették, és új programokat találtak ki, például évszakokat jelenítenek meg, vagy a helyi iskola végzőseinek nevét, virtuális tűzijátékkal egybekötve. A lehetőségek tárháza végtelen. (ref.: Habók Lilla)
American Libraries Magazine