Apró, de látványos újdonsága az önkormányzatok működésének, hogy egyre több helyen hirdetnek meg közösségi költségvetést, vagyis azt, hogy a város büdzséjének egy részéről ne a képviselők döntsenek, hanem közvetlenül az emberek javasolhassanak ötleteket és szavazhassanak ezekről. A közösségi költségvetés kis részét tette csak ki az önkormányzatok költségvetésének, néhány kivételtől eltekintve annak egy százalékát sem érte el, csak 2023-ban több, mint 2 milliárd forint elköltéséről szavazhattak az emberek.
A legnagyobb érdeklődés a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett projektet övezte, amelyben az 1 milliárd forintos keretösszeg messze a legmagasabb volt a hasonló hazai kezdeményezések között, és az önkormányzat tájékoztatása szerint közel 26 ezer szavazótól 100 ezernél is több szavazat érkezett a beküldött ötletekre. …
A közösségi költségvetés egyáltalán nem a nagy települések sajátja, a 7500 fős Jászárokszállás, a négyezer fős Pilisborosjenő és a háromezres Bordány is lehetőséget adott lakosainak, hogy az önkormányzati források egy részéről közvetlenül döntsenek.
A legtöbb szavazatot jellemzően a gyerek-kutya-bicikli-fa tengelyen található javaslatok kapták, de több helyen járdaépítésre vagy zebrafestésre szánták a lakosok a szabadon felhasználható összeget. (HVG)
A fentiek alapján a (köz)könyvtár két módon kapcsolódhat a közösségi költségvetéshez (azon túl, hogy a FSZEK Budapest esetében fizikai teret biztosított a főváros ilyetén szervezési céljaira):
Vagy könyvtári fejlesztést szavaznak meg az emberek – de ehhez nagyon erős branddé kell tenni a könyvtárat…
Vagy pedig maga a könyvtár teszi költségvetésének egy részét közösségivé – igaz, hazai példa erről még nem ismert. (MG)
HVG