Bátorító példákat közvetíthetsz az érdekérvényesítésben gyengébb embereknek!

Heni a harmadik gyerekét várta, amikor a 34. héten megindult a szülés. A gyors lefolyású szülés után alig pár másodpercig tarthatta kezében koraszülött kisfiát, Benjámint, amikor elszakították tőle. Hiába volt a szülés komplikációmentes, hiába sírt fel Benjámin és mutatott jó életfunkciókat, csak naponta kétszer fél óra látogatási időt engedélyeztek az édesanyának. Heni hiába könyörgött a nővéreknek, a főorvosnak, hiába járt szülés után legyengülve a dolgozók nyakára, nem engedték, hogy több időt tölthessen a kisfiával, akár csak mellett ülve. Heni története a bírósághoz fordulásról, az ebben rejlő lehetőségekről és kockázatokról szól.

A bírósági ítéletnek az egyéni igazságszolgáltatáson kívül társadalmi jelentősége is van.
– Kihathat fontos rendszerek, intézmények, jelen esetben például a kórházak működésére. A jogászok egyik legfontosabb feladata, hogy a megbízóik számára azonosítsák a kockázatokat és tanácsokat adjanak azok elkerülésére.
Heni példájánál maradva, a kórházak jogászai figyelik a bírósági ítéleteket, s mivel a kórházak szeretnék elkerülni a pereket, a kártérítés fizetését, így a gyakorlatot alakítják a bírósági döntések. Természetesen egyetlen jogerős ítélet alapján nem fog megváltozni mindenhol a rossz kórházi gyakorlat.
– Ugyanakkor egy ilyen döntés még legalább három úton hozhat változást. Egyrészt hivatkozási alapul szolgálhat más hasonló ügyekben, s több ilyen ügy már nagyobb eséllyel hat ki a rossz gyakorlatokra. Emellett a bíróságok döntését jogvédő szervezetek, itt például a szülészeti jogsértések, a szülészeti erőszak ellen küzdő szervezetek használhatják a munkájukban.
Fontos hatás az is, hogy egy nyertes ügy megerősíti az embereket abban, hogy nem kell eltűrniük a jogsértést.
Heni ügye azt üzeni azoknak a nőknek és családoknak, akik hasonló méltatlan helyzetet éltek át, hogy nincs rendben, ami velük történt, és lehet mit tenni.
Összességében a probléma megfogalmazása és elismerése az első lépés a rendszerszintű változások felé. A bírósági eljárások ráadásul végkimenetelüktől függetlenül, sőt, befejezésük előtt is hatással lehetnek jogsértések megelőzésére.

Kapronczay Stefánia az emberi és a polgári jogok érvényesítésének lehetőségeiről szóló korábbi cikksorozatának minden írását itt link találod.