Jelentősen romlik Magyarországon az olvasás-szövegértés teljesítmény. Ehhez hozzájárul a köznyelv is, amelyben szinte kerülgetni kell a hanyagságon alapuló vagy tudatos félretájékoztatásokat. A kritikai olvasás-szövegértés készsége segít ezeket azonosítani. A könyvtár küldetésébe pedig e készségek fejlesztése is beletartozik. (MG)
Júl. 4-én kelt hír: Ki akadályozza, hogy 800 ezres fizetést kapjanak tanárok? Volt-e gumibotozás a tüntetésen? Az elmúlt hónapokban csak úgy záporoztak a kemény állítások az oktatással kapcsolatban, itt vannak, amiket ellenőriztünk.
Kedden nagy valószínűséggel megszavazza a státusztörvényt a Fidesz-KDNP-s többségű magyar országgyűlés. Ez az a jogszabálytervezet, amit a kormány a várva várt pedagógus-béremelés zálogának szánt, márciusi benyújtása óta mégis tömegesen tiltakoznak ellene pedagógusok, szülők és diákok szervezetei. Utóbbiak a keddi szavazás apropóján is egész napos rendezvényt tartanak a Kossuth téren.
A státusztörvény két leginkább kritizált pontja, hogy a hatályba lépésével megszűnik a pedagógusok közalkalmazotti státusza, munkakörülményeik pedig több szempontból is szigorodnak. A törvény értelmében például
– a tankerületi központ a félév végéig átvezényelheti a pedagógusokat másik iskolába, ha az ingázás nem vesz igénybe több időt napi 3 óránál,
– a tanárok sztrájkja esetén másik iskolába vezényelhetik, megszüntethetik vagy átcsoportosíthatják az érintett osztályokat vagy csoportokat,
– a tanárok heti maximum kötött munkaideje pedig 32 óráról 40-48 órára nő.
Bevezetik viszont a tanárok munkahelyi teljesítményének éves értékelését is, amire korábban érkezett igény a pedagógustársadalomtól. Az új rendszerben az értékelés az igazgató feladata lesz egy meghatározott szempontrendszer alapján. A legjobban teljesítő pedagógusok plusz juttatást kaphatnak, a rosszabbul teljesítők bére viszont nem csökken, őket például továbbképzésre küldhetik.
Lakmusz