Napjainkban gyakran elhangzik az a tétel, hogy az internet korában nincs többé szükség tárgyi tudásra, és a lexikális tudás megszerzése fölösleges időpocsékolás. Nem biflázni kell, hanem kreatívnak lenni, és mindehhez “kompetenciaalapú oktatásra” van szükség. De vajon mi igaz ebből?
Nicholas Carr: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? című könyvében… “Azokat, akik a memória internetre való kiszervezését ünneplik, félrevezette egy metafora.
Figyelmen kívül hagyják a biológiai memória alapvetően szerves természetét. […] Mihelyt egy explicit, hosszú távú emléket visszajuttatunk a munkamemóriába, újból rövid távúvá válik. Ismételt megerősítésekor új kapcsolódások alakulnak ki, egy új kontextus. […] A biológiai memória az örökös megújulás állapotában van.”
Philip Zimbardo és Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat című könyvében… “Minél több információt “szervezünk ki”, annál kevesebbet őrzünk meg az emlékezetünkben, így pedig annál csekélyebb lesz a tudásunk. […]
Létezik tehát ez a potenciális illúzió: a tudás illúziója. És ez annak a veszélyét hordozza magában, hogy miközben felületes ismeretekkel rendelkezünk a dolgokról, azt hisszük, minden tudás a birtokunkban van.”
Aki tudatlan, az gyakran azt sem tudja, hogy mit nem tud, minek is kellene utánanéznie. Ezeket Donald Rumsfeld ismeretlen ismeretlen (unknown unknown) dolgoknak nevezte el.
A fenti egészségügyi példában a páciense életét veszélyeztető orvos ismert ismeretlennel (known unknown) állt szemben: tudta, hogy mit nem tud, így megkérhette a kollégáját, hogy nézzen utána az interneten.
Az ismeretlen ismeretlen állapotában viszont nem is keresünk információt, mivel nem vagyunk tudatában saját tudatlanságunknak.
Qubit