“Könyvelvonási tünetei” voltak az olvasóknak, de szerencsére öt hét után kinyitott a kaposvári Takáts Gyula Könyvtár.
“Az elmúlt időszakban azért voltunk zárva, mert belső villanyszerelési munkák zajlottak, olyan új intelligens lámpák lettek felszerelve, amelyek érzékelik a természetese fényt és ez alapján üzemelnek” – mondta Rázsits Veronika, a könyvtár igazgatója, majd hozzátette, hogy a csaknem száz milliós beruházás részeként június végéig a könyvtár épületét szigetelik, festik, valamint a földszinten az irodákban, kamarateremben is cserélik a lámpákat.
“A munkálatok alatt a könyvtárosok a földszintre költöztették a helytörténeti részleget, a közszolgálati tér pedig az első emeleten kapott helyet” – folytatta beszámolót az igazgató. Rázsits Veronika elmondta, hogy sok olvasójuk már nagyon várta az újranyitást, “mert az egyik anyuka úgy fogalmazott, hogy már “elvonási tüneteik” voltak, és számítunk a következő napokban, főleg a hét első felében a nagyobb forgalomra” emelte ki az igazgató.
Csütörtökönként foglalkozásokkal készülnek a gyerekeknek: lesznek bábos előadások és kézműves foglalkozások egyaránt. A nyár folyamán öt alkalommal Simon Erika babaklubjába várják a legkisebbeket és szüleiket.
SONLINE