Lefagyasztják egy olasz könyvtár elázott könyveit

Fagyasztásos módszerrel tervezik megmenteni a Emilia-Romagna régióbeli Forli városi könyvtárának azon könyveit, amelyek a múlt heti észak-olaszországi áradások áldozatául estek.

A múlt heti áradások, melyek legalább tizenöt ember halálát okozták, Forli település 550 éves könyvtárának sem kíméltek meg: a beáramló víz egyebek mellett értékes kéziratokat és antik köteteket áztatott el. Megmentésükre sietett az egyébként mélyfagyasztott élelmiszerekkel foglalkozó Orogel nevű cég, melyet a városi könyvtár vezetői kértek fel a könyvek lefagyasztására, hogy aztán kiolvasztással és megszárítással megmenthessék az értékes köteteket.

A frissen leszedett gyümölcsöt és zöldséget -25 Celsius-fokon szoktunk lefagyasztani, de nem hittük volna, hogy ez a gyors eljárás egyszer az irodalmunk számára is hasznos lehet – nyilatkozta Bruno Piraccini, az Orogel igazgatója. Mint elmondta, egyelőre nem tudják, pontosan hány kötetet kell kezelésbe venniük, a tervek szerint egyelőre két fagyasztócellát terveznek e célra felhasználni, melyek két éves időtartamra állnak majd rendelkezésre.

A múlt héten lezúduló ár következtében a könyvek mellett a bolognai Villa Spada kertjét és a város középkori múzeumát is károk érték, de a Santa Maria del Monte-i bencés kolostorban is összeomlottak épületrészek, a kapucinus rend bagnacavallói múzeumában pedig hat freskó károsodott meg.

Hírforrás:
Sokszínű Vidék