Mesterségesen szűkített információáramlás – szakadékosan lejtős terepen

Múlt héten adtunk hírt arról (a Kreatív lap), hogy a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a Jelen és a Magyar Hang közösen indít pert a magyar kormány ellen a médiapiac torzítása és a hirdetések egyenlőtlen elosztása miatt. Az “akció” kezdeményezője a Magyar Hang lapigazgatója Lukács Csaba volt, aki lapunknak adott interjújában elmondta, hogy a megbeszélésen sokféle kezdeményezés indult el, a per csak az egyik dolog, amire sor kerül majd.
Kovács Zoltánt, az Élet és Irodalom főszerkesztőjét kérdeztük (a Kreatív) arról az összefogásról, amelynek részeként per indul a magyar kormány ellen a médiapiac torzítása miatt.
– Soha nem szerettem panaszkodni, de ez azért mégiscsak túlzás. Itt nem arról van szó, hogy az állami hirdetések piacán lejt a pálya, ahogy mondják, hanem arról, hogy nincs pálya, csak egy térfél van a kettőből.
Mondhatnám, hogy a cél a figyelemfelkeltés, de ezt a tényt csak az nem látja, aki vak. Nem hiszem, hogy az állami cégek hirdetéskihelyezéssel foglalkozó munkatársai ezt nem látják, viszont még a nagy cégek is furcsa viszonyban vannak a rezsimmel. Vagy elvárják tőlük, hogy ne hirdessenek ellenzéki vagy független lapokban, vagy az esetleg erre hajlandó cégek marketingesei kényelmi szempontból inkább úgy gondolják, hogy jobb a békesség? – mondta kérdésünkre Kovács, aki emlékeztet minket a Heti Válasz esetére is.
“Tömve voltak állami hirdetéssel, a Villamosművektől a MOL-on keresztül a Szerencsejáték Rt-ig bezárólag, aztán amikor Orbán összeveszett Simicskával, rövid idő alatt fejre állt az újság. Addig piacképes volt, két nappal később már nem. Sajnos, ebben az országban egyre kevesebb az állami szektorban függetlenül gondolkodó ember, aki még alakító pozícióban is van. Nem igaz, hogy például egy fogkrém-hirdetést csak a kormányhű lapokban lehet elhelyezni. Foga úgyszólván minden embernek van. Az ellenzékieknek is.”