Hiába cáfolják, terjed a hamis fénykép

Az eredeti képet a Megafon rendezvényén készítették, de nem a korrupciós ügy miatt letartóztatott Schadl szelfizik rajta az igazságügy-miniszterrel. Január 30-án az egykori híradós, majd előbb a Megafonhoz, tavaly pedig a Miniszterelnökséghez igazoló Hradeczky Viktor posztolta a Facebookon, hogy egy meghamisított fotó kering a közösségi médiában.

Hradeczky Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy az interneten terjedő felvétel (amelyen Varga Judit igazságügy-miniszter és Schadl György látható) manipulált, és az eredeti felvételen valójában Hradeczky szelfizik Vargával. A Schadl-Völner ügyről először a 444 számolt be tavaly év elején, tavaly októberben pedig a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük dr. Völner Pál – ellen. Völner korábban az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Varga Judit helyettese volt. A vádirat szerint Schadl készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, Völner pedig a rendszeres fizetség fejében vállalta, hogy bizonyos ügyekben Schadl kérésének megfelelően fog eljárni. Ezek a kérések részben végrehajtói pályázatokra, kinevezésekre vonatkoztak, mivel Völner 2019 augusztusától 2021 októberéig miniszteri biztosként felelt ezért a területért.

Egy nemrég kiszivárgott hanganyag szerint Schadl találkozót kezdeményezett Varga Judit igazságügy-miniszterrel Völner Pálon keresztül. “Valamikor esetleg, úgy hétfő-kedd-szerda körül tudunk beszélni egy tíz percet jó miniszter asszonnyal?” – vetette fel a telefonban Schadl, mire Völner azt válaszolta: “Jó megpróbálok akkor bejelentkezni nála? És te akarsz beszélni vele?”

Hírforrás:
Lakmusz