Létezik nemzetközi színvonalú könyvtervezés Magyarországon

“Nem gondoljuk, hogy egy zsűriben feltétlenül politikusoknak kell ülniük” – Polgárdi Ákossal, a Magyar Könyvtervezés Díj alapítójával beszélgettünk.
Az elmúlt időszakban több független kiadó bukkant fel Magyarországon, amelyek bár kis példányszámban jelentetik meg kiadványaikat, olyan színvonalat hoznak a könyvtervezés szempontjai alapján, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket.

A 2022-ben alapított Magyar Könyvtervezés Díj friss szemlélettel, a szakmaiságot, az összeférhetetlenséget, a nyitottságot és a függetlenséget szem előtt tartva arra koncentrál, hogy évről-évre összegyűjtse és bemutassa a hazai könyvkiadás legmagasabb színvonalon tervezett és gyártott kiadványait.

Az adott naptári évben megjelent könyvekből a szakértői zsűri két körben választja ki a legjobbakat, amelyek azután megjelennek a győztesekből rendezett kiállításon, továbbá bekerülnek a díj nyomtatott és online katalógusába is. A díj a könyvtervezésre, mint alkalmazott szakmára és a könyvkiadás egészének elengedhetetlen részére összpontosít.

A szervezők további célja az is, hogy bekapcsolják a magyar könyvtervezést a nemzetközi szakmai hálózatokba, ezért vállalják, hogy minden évben nevezik a nyerteseket a Stiftung Buchkunst által szervezett Best Book Design from all over the World nemzetközi megmérettetésre.