“2021 végén határoztam el, hogy decemberben minden nap elolvasok ötven oldalt, amit folytattam januárban is, és ha a napi limitet nem is tartottam mindig, de közel negyven elolvasott könyvvel zártam 2022-t. Ez a szisztematikus olvasás teljesen megváltoztatott, mások lettek az igényeim. (…) Ez a tevékenység sokkal jobban lenyugtat, ráadásul bármikor lehet olvasni, nemcsak este elalvás előtt, hanem a reggeli kávé mellett is, mondjuk csak tíz percig, vagy tömegközlekedés és zabkása-keverés közben is” – írja ajánlójában link Molnár Kinga, aki az Észak folyóirat – mikrokadójának könyveiről bővebben.
Erről a cikkről jutott eszembe, hogy nemrég a Vox is készített link egy mini útmutatót azoknak, akik 2023-ra azt fogadták meg, hogy többet olvasnak. Ezek között a tippek között ott van a Kingánál is említett (heti, havi, évi; oldalban vagy könyvben mért) cél meghatározása, vagy az az elköteleződés, hogy telefon helyett könyvet emeljünk fel akár csak 5-10 percre. Szintén fontos, hogy nyugodtan kísérletezzünk a papír mellett más formátumokkal is, hátha a hangoskönyv vagy az e-book jön be. És persze az újrakezdőknek mindig jó tanács: ne szégyelld, ha régi kedvencedet olvasod újra, vagy nem az épp aktuális kritikuskedvenc regénnyel szoktatnád magad vissza az olvasásra. A többi tipp link erre.
Kreatív Online Hírlevél