Így számolták fel a 20%-os analfabetizmust – nem meglepő recept

Miután tudatosítjuk, hogy a könyvtárak legnagyobb piaca az oktatási rendszer… (MG)
Az 1970-es években Portugáliában még minden ötödik ember írástudatlan volt, a felsőfokú végzettségűek aránya pedig nem érte el az egy százalékot sem. A helyzet a kilencvenes évekre valamelyest javult, de nem eleget. Az első, 2000-es PISA-teszten a portugál diákok negyede a szövegértésben még az elfogadható szintet sem érte el. A PISA-sokkot követően vált világossá a kormány számára, hogy átfogó oktatási reformra van szükség.
2003 és 2015 között az összes párt és szakmai szervezet összefogott, hogy következetesen és szisztematikusan alakítsák át a közoktatást. Rendszeres, országos felmérő teszteket vezettek be matematikából és portugál nyelvből, az iskolában kötelezően eltöltendő évek számát kilencről tizenkettőre emelték, és radikálisan megváltoztatták a tanterveket is.

Előíró tanterv helyett például tantárgyi célokat tűztek ki, ami jóval nagyobb szabadságot ad az iskoláknak és a pedagógusoknak. Az iskola előtti nevelésbe, a tanárok továbbképzésébe és az infrastruktúra fejlesztésébe is sokat invesztált a kormányt, ahogy arra is rájöttek: a pedagógusok méltányos bérezése nélkül nincs jó oktatás. Ezért ma a portugál pedagógusok a diplomás átlagbér 133%-át kapják, szemben a magyar pedagógusok 61 %-ával (az uniós átlag 90%).
2010 és 2015 között a diákok lemorzsolódási aránya is radikálisan, mintegy 15 százalékkal csökkent, a PISA-eredményekben pedig, minden tudományterületen, jelentős javulást értek el 2003 és 2018 között (meghaladva az OECD-átlagot is). A riport hangsúlyozza, egyelőre a portugál iskolareform se talált minden problémára megoldást, továbbra is nagyok például a regionális különbségek.

Hírforrás:
Telex