A könyvtári rendszer hatalmas országos hálózattal rendelkezik, és képes arra, hogy embereket ne csak dokumentumokkal lásson el, hanem egyénekként megszólítsa őket, igényeiket figyelje, ajánljon nekik, testre szabva. Sőt – ahogyan a csütörtöki KIT-klubban elhangzott a múlt héten – olyan aktuális helyi ügyekre is tud reagálni, hogy hogyan érdemes használni a település új körforgalmát 8hazai példa). A téma, az “ügy” (issue) persze helyi és aktuális, amire a könyvtár érthet módon ráugrik, és informál. Mert alapvető feladata. Nem feltétlenül a közkönyvtáros válik közlekedési szakemberré, hanem megszervezi: tartson előadást a téma felelős, hiteles ismerője a könyvtárban, hozzon magával megfelelő szóróanyagot, plakátot, videót, vonatkozó tárgyakat stb. Az sem ördögtől való, hogy a szakembert tovább közvetítse a helyi iskolának is. – Ilyen, vagy hasonló járhatott Hannover Közkönyvtárosainak link és önkormányzati szakembereinek fejében, amikor a több halálos áldozatot követelő tavalyi németországi árvizeket követően a témával foglalkozó, ismeretterjesztő szintű, illusztrált füzetkét helyeztek – “Árvízvédelem; Megelőzés, védekezés, követő tevékenységek” – el a könyvtári hálózat bejáratához közel eső közhasznú információk polcára (a vonatkozó fotókat pl.: link ).
Egyik januári KIT-kérdésünk volt: Helyes-e, ha társadalmi célok elérésében vállal feladatot a könyvtár? link . A válaszolók 60%-a a “Természetesen, keresnie kell ezeket a kihívásokat, együttműködéseket” opció mellett tette le a voksát. Az eredmény persze tájékoztató jellegű. (MG)
KIT-információ